Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: több nagyágyú is búcsúzott – KÖRKÉP

A kedd esti két mérkőzés után a szerdai napon igazi nagyüzem volt a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Összesen 11 párharc szerepelt a programban, a továbbjutás szokásos módon ezen az egy meccsen dőlt el…

A nap talán legnagyobb meglepetését a magyar bajnok Ferencváros okozta a Celtic idegenbeli legyőzésével. A holland második helyezett AZ Alkmaar a kora esti találkozón alaposan megszenvedett a továbbjutásért, és végül csak egy ráadásbeli tizenegyessel egyenlített, majd Gudmundsson két hosszabbításos góljával ejtette ki cseh ellenfelét. Ole Gunnar Solskjaer korábbi csapata, a norvég Molde hátrányból fordítva idegenben búcsúztatta a szlovén bajnokot. Hozzájuk hasonlóan idegenben ünnepelhette a továbbjutást a Midtjylland és a Dinamo Zagreb is, előbbi a Ludogorecet, utóbbi pedig büntetőpárbaj végeztével a kolozsvári CFR-t múlta felül. Búcsúzott viszont a Legia Varsó, amely az 56. perctől emberhátrányban játszva ugyan kihúzta a hosszabbításig, ott azonban az Omonia Nicosia két góllal is jobbnak bizonyult a lengyel bajnoknál, és okozott ugyancsak jókora meglepetést. Csak négy hazai csapat jutott tovább: az AZ mellett az azeri, a fehérorosz és a svájci bajnok vette sikerrel pályaválasztóként a második fordulót.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló:

AZ Alkmaar (holland) – Plzen (cseh) 3-1 – hosszabbítás után
Celje (szlovén) – Molde (norvég) 1-2
Qarabag (azeri) – Sherrif Tiraspol (moldáv) 2-1
Suduva (litván) – Maccabi Tel Aviv (izraeli) 0-3
Lokomotiv Zagreb (horvát) – Rapid Wien (osztrák) 0-1
Ludogorec Razgrad (bolgár) – Midtjylland (dán) 0-1
CFR Cluj (romániai) – Dinamo Zagreb (horvát) 2-3 – büntetők után
Dinamo Breszt (fehérorosz) – Sarajevo (bosnyák) 2-1
Legia Warszawa (lengyel) – Omonia Nicosia (ciprusi) 0-2 – hosszabbítás után
Young Boys (svájci) – Klaksvík (feröeri) 3-1
Celtic (skót) – Ferencváros 1-2

A keddi eredmények:

PAOK (görög) – Besiktas (török) 3-1
FK Tirana (albán) – Crvena zvezda (szerb) 0-1