Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Svájci Kupa: a hajrában szerzett bombagóllal nyerte meg a kupát a Young Boys – videóval

A címvédő és 13-szoros kupagyőztes Basel, és a trófeát eddig hatszor elhódító, bajnok Young Boys csapott össze a döntőben.

Az első félidő képére rányomta a bélyegét a nagy tét, leginkább a mezőnyben zajlott a játék, kevés lehetőségig jutottak el a csapatok. A 30. percben Stocker betalált, de gólját videózás után érvénytelenítették. A 42. percben szabályos gólt is szerzett a Basel, Alderete fejesével kerültek előnybe a “piros-kékek” (1-0). A bekapott gól nem fogta meg a Young Boys-t, már az 50. percben egyenlítettek, Nsame volt eredményes egy szépen kijátszott akció végén (1-1). A második félidőben valamelyest bátrabban játszottak a felek, de ekkor is érezhető volt, hogy felesleges kockázatot egyik csapat sem szeretne vállalni. A hajrá a “sárga-feketéknek” sikerült jobban, előbb a kapufát találták el, majd a 89. percben Spielmann bombája már a kapuban kötött ki (1-2). Erre már nem volt válasza a Baselnek, így a Young Boys a hetedik alkalommal hódította el a Svájci Kupát, 1987 után először értek fel a csúcsra, 1958 óta először nyerték meg egy szezonban a kupát és a bajnokságot is.

Svájci Kupa, döntő:
Basel – Young Boys 1-2 (1-0)
Gólszerzők:
 Alderete (42.), ill. Nsame (50.), Spielmann (89.)