Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: harciasságot vár a kapitány a csapattól

Törökország legyőzése után a magyar válogatott vasárnap este Oroszország nemzeti csapatát láthatja vendégül a Nemzetek Ligája folytatásában…

A magyar válogatott vasárnap este 18 órai kezdettel a zárt kapus Puskás Arénában léphet pályára az első meccsén Szerbiát legyőző orosz válogatott ellen. Marco Rossi szövetségi kapitány a szombati sajtótájékoztatón még a törökök elleni győzelemre tekintett vissza, de természetesen már a következő mérkőzésről is szót ejtett:

“A törökországi siker kulcsa az volt, hogy minden játékosom félretette az egyéni érvényesülését a csapat érvényesülése érdekében. Ezt várom tőlük a vasárnapi mérkőzésen is, valamint hasonló harcosságot, mint csütörtökön.Még a meccs napjának éjjelén hazautaztunk, hajnali ötkor megérkeztünk Budapestre. A tegnap rehabilitációval telt: fürdő és masszázs azoknak, akik játszottak. A többieknek kisebb edzést vezényeltünk. Nincsenek különösebb problémáink, csak Fiola Attilának van némi gondja, de még így is jó eséllyel játszhat vasárnap. Lehet, hogy lesznek változások, de az is lehet, hogy nem, ezt majd az utolsó pillanatban döntjük el.

Edzői pályafutásom során talán először mondtam azt a játékosaimnak, hogy most fontosabb a teljesítmény, mint az eredmény. És ezt egyértelműen a Bulgária elleni találkozó jegyében tettem.

Nem csinálok titkot abból, hogy ugyanabban a játékrendszerben fogunk játszani. Ez nagyobb kihívás lehet most, mert az ellenfél már készülhet rá, de a törökök is kiváló játékosokból álltak, náluk is csak nagyjából húsz percig működött a meglepetésfaktor.”