Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét erősített a Serie A új meghatározó csapata – HIVATALOS

A múlt héten végrehajtott igazolásokat követően a szerdai napon újabb játékos érkezését erősítette meg az olasz bajnokság (Serie A) élmezőnyéhez tartozó Atalanta csapata…

 

Az Atalanta gárdája hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy kölcsönvette a jobbhátvéd Cristiano Piccini szolgálatait a Valencia együttesétől, majd a 2020-2021-es évad végén 3 millió euró ellenében vásárolhatják meg véglegesen.

A 28. születésnapját ebben a hónapban ünneplő védő a Fiorentina csapatában nevelkedett, majd 2015-ben hagyta el a Violákat, az őt akkoriban először kölcsönben foglalkoztató Real Betis kedvéért. Piccini számára annyira bejött az ibériai kaland, hogy ezt követően a Sporting CP-nél egy, a Valenciánál két szezont töltött. A “Denevérek” alkalmazásában a 2018-2019-es szezonban 37 tétmeccs jutott, viszont az elmúlt szezon legelején már augusztusban súlyos térdsérülést szenvedett, mely következtében a teljes idényt ki kellett hagyni.

Piccini az elmúlt két évben három alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, jelenleg az újabb, májusi operációját követően lábadozik hosszú kihagyását követően.

A bergamói együttes a múlt héten már Aleksey Miranchuk és Cristiano Romero megszerzésével végrehajtott egy-egy komoly fogást.