Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A legfrissebb szigetországi lapértesülések szerint a legnagyobb eséllyel a Leicester City csapata pályázik az AS Roma karmesterének megszerzésére…
A The Sun legutóbbi riportja értelmében számtalan angol kérő közül a Leicester City együttese pályázik a legnagyobb eséllyel Cengiz Ünder játékjogának megszerzésére az AS Romától, akiért a “Rókák” 25 millió eurót készülnek fizetni.
A 23 esztendős török szélső 2017 nyarán 13.4 millió euró ellenében került a Basaksehir gárdájától az “Farkasokhoz”. Első szezonjában 32 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezalatt nyolc találatot szerzett, miközben a török válogatottban is egyre több feladatot kapott. Ám a berobbanó idényét követően az elmúlt kiírásban már kevesebb lehetőséghez jutott, első sorban az újonnan felfedezett Nicolo Zaniolo csillogása miatt. A legutóbbi szezonban is eleinte jobbára csak csere volt, ám csapattársa sérülése révén újra megkapta a lehetőséget, és remek játékkal bizonyította, hogy jó döntés volt őt nem elengedni. Ünder az elmúlt évad során eddig 23 mérkőzésen lépett pályára csapata színeiben.
Megszerzése iránt az elmúlt hónapokban leginkább angol klubok mutatottak érdeklődést, sajtóbeszámolók szerint a Manchester United, az Arsenal, a Tottenham, a Newcaslte United és a Manchester City is fontolóra vette már a megszerzését, de állítólag a Bayern München és a Sevilla is rendszeresen figyeli őt.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…