Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Indulhat végre az olasz csatárkeringő! – sajtóhír

Az egyik legmegbízhatóbb olasz forrás szerint célegyenesbe értek a hosszú tárgyalások, és hamarosan a Juventus és az AS Roma is megkaparinthatja a régóta kiszemelt támadóját…

 

A Sky Sport Italia legfrissebb értesülései szerint akár már a pénteki napon megszülethetnek a hivatalos bejelentések arról, hogy Edin Dzeko a Juventus csapatához, Arkadiusz Milik pedig az AS Roma együtteséhez igazolt. Előbbiért a torinóiak 15, utóbbiért a fővárosiak 18+7 millió eurót készülnek fizetni.

Dzeko 2015 óta 222 mérkőzés alatt 106 alkalommal talált be az AS Roma színeiben tétmérkőzésen, melyből 78 gólt szerzett a bajnokságban, beleértve azt a 29 találatát, mellyel gólkirály lett a 2016-2017-es kiírásban. Dzeko ugyan már nem fiatal, és egyre több kritikával kell szembenéznie, a “Farkasok” mérsékelten sikerült 2019-2020-as szezonjából is ki tudta venni a részét 16 bajnoki és három nemzetközi kupákban szerzett találattal.

Miliket 2016-ban az Ajaxtól 32 millió euró ellenében igazolta a Napoli, az olasz klubnál való szerepvállalása elég hányattatottan indult, hiszen rövid időn belül két súlyos térdsérülést is elszenvedett, gyakorlatilag a legutóbbi volt az első teljes szezonja, melyben 35 tétmeccsen 14 találatot szállított. Ennek ellenére klub a hosszútávú terveiben nem szerepel a neve, és idén nyáron értékre szeretnék váltani őt.