Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Carlo Ancelotti korábbi csapatától csábítana át egy hátvédet az Evertonhoz – sajtóhír

A liverpooli kékek olasz mestere egykori csapatától igazolna középhátvédet, akire úgy gondolja szüksége lenne együttesének.


CalcioMercato értesülései szerint az Everton a Napoli szerb védőjét, Nikola Maksimovicot szemelte ki hátsó sorának megerősítésére. A 28 éves labdarúgó külön Carlo Ancelotti kérésére érkezhet.

A huszonötszörös szerb válogatott középhátvéd új kihívásokra vágyik, ezért 2021-ben lejáró szerződését nem hajlandó meghosszabbítani, így ha pénzt akar belőle látni a nápolyi alakulat, akkor még az idén meg kell tőle válniuk. A forrás szerint az AC Milan és az AS Roma is szívesen tudná a soraiban Maksimovicot. A masszív bekk jelenlegi piaci értékét 18 millió euróra becsüli a német transfermarkt.de, a Napoli pedig nagyjából ennyit is szeretne érte kapni.

Maksimovic 2017-ben igazolt Nápolyba a Torinótól, de már előtte egy évet eltöltött kölcsönben a csapatnál, ezért is vásárolták meg őt opciós jogukkal élve. A Napolinál eltöltött négy évéből egy felet kölcsönben töltött a Szpartak Moszkvánál is. Világoskék színekben összesen 72 alkalommal futhatott ki a zöld gyepre tétmérkőzéseken a 28 éves szerb játékos, amelyen két gólt és két gólpasszt jegyzett.