Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan Balotelli következő csapata – sajtóhír

Az olasz sajtó már kész tényként kezeli, hogy hamarosan bejelentésre fog kerülni a botrányhős támadó szerződtetése újdonsült klubjánál…

 

Az elmúlt szezonbeli dicstelen “kilépőt” követően a La Gazzetta dello Sport biztos benne, hogy Mario Balotelli rövidesen 1+1 éves szerződést fog kötni az aktuális átigazolási időszakban jelentős erősítéseket végrehajtó Genoa együttesével.

Mint ismeretes, a 30 esztendős csatár múlt nyáron három év után tért vissza Olaszországba, miután az iránta komolyan érdeklődő brazil Flamengo csapata helyett végül a Brescia ajánlatát fogadta el, amely városban a gyermekkora nagy részét töltötte, és szülei jelenleg is a városban élnek. Hiába a romantikus visszatérés, Balotelli pedig mindössze ötször volt eredményes az idényben, melynek a kényszerszünetet követő újrakezdésében már egyszerűen részt sem vett, mivel nehezményezte, hogy a koronavírus-járvány miatt klubja csökkentette a fizetését.

Az ezt megelőző három szezont a francia első osztályban (Ligue 1) töltötte, két és fél idényen át az OGC Nice játékosa volt, tavaly tavasszal pedig az Olympique de Marseille soraiban vétette észre magát, ahol 12 bajnoki mérkőzés alatt nyolcszor tudott eredményes lenni. Balotelli korábban ígéretes éveket töltött el annak idején hazájában és Angliában is.