Távozhat az Inter sztárja – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 szeptember 27. 12:51

A legfrissebb olasz sajtóhírek szerint az Inter mellőzött sztárhátvédje egyre valószínűbb, hogy hamarosan el fogja hagyni a milánói csapatot és Anglia felé veheti az irányt…

Az Inter tegnapi mérkőzésén hiába kerestük a milánói gárda soraiban Milan Skriniar nevét, a vezetőedző Antonio Conte csak a kispadon számolt a szlovák hátvéddel. A Fiorentina elleni, 4-3-as sikert követő sajtótájékoztatón természetesen az újságírók érdeklődtek is a szakembernél az utóbbi időben több angol csapattal összeboronált játékosa jövőjéről, Conte pedig közlékeny volt:

“Skriniar része a projektnek, ma csak technikai okból játszott D’Ambrosio helyette, de bármikor bevethető, hiszen sok meccsünk lesz még. Persze, ha valamilyen komoly gazdasági ajánlat érkezik, a klub megfontolhatja azt, nyitottak vagyunk mindenre…”

Niccolò Ceccarini már egyenesen úgy tudja, hogy a Tottenham újabb ajánlattal bombázta Skriniarért az Intert, a londoni gárda 40 millió eurós vételi opcióval szeretné kölcsönvenni erre az idényre az egyre kevesebb lehetőséghez jutó hátvédet.

A 25 esztendős Skriniar három évvel ezelőtt 27 millió euró ellenében került a milánóiakhoz a Sampdoriától, és rövid idő alatt a Nerazzurri alapembere lett, eddig három szezon alatt együttesen már 128 tétmérkőzésen szerepelt a klub színeiben. Megszerzése iránt a közelmúltban a szigetországból a Manchester City és a Manchester United gárdája egyaránt komolyan érdeklődött.