Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Városi riválisát tömte ki az FC Porto – videóval

A portugál bajnokság (Primeira Liga) második fordulójában szombat este pályára lépett a bajnoki címért folyó csatározás mindkét résztvevője, melyek közül továbbra sem volt hajlandó hibázni egyik sem…

A címvédő FC Porto csapata városi rangadót vívott, amelynek egyértelmű esélyese volt ugyan, de még így is meglepetésnek számít, hogy 5-0 arányban nyerte meg a Boavista ellen. Főleg, hogy az első félidő után még 0-0-ra álltak a felek, és semmi jel nem utalt ekkora mértékű kiütésre. A szünet után azonban megállíthatatlan gólgyártásba kezdtek a “Sárkányok”, és ötig meg sem álltak. A mérkőzés legjobbja a négy perc alatt két gólt vágó Moussa Marega lett. Végül éppen akkora különbséggel tudtak diadalmaskodni, hogy megelőzték a nagy riválist és jobb gólkülönbségük révén a tabella élére ugrottak, ami a presztízs miatt már két forduló után is sokat számít.

Boavista – FC Porto 0-5 (0-0)
Gólszerzők:ill. Corona (47.), Sergio Oliveira (59.), Marega (67., 71.), Luis Diaz (90+2.)

 

Az időben éppen ezt megelőzően lejátszott mérkőzésen a Benfica hazai környezetben aratott magabiztos, 2-0-s győzelmet a Moreirense ellen, így a lisszaboni kihívó tartja a lépést a Portóval. Az első játékrészben a Manchester City által is kiszemelt Rúben Dias volt eredményes, a hajrában pedig Haris Seferovic találata alakította ki a végeredményt.

Benfica – Moreirense 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Rúben Dias (20.), Seferovic (80.) ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)