Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: A Lazio sem tudta megállítani az Atalantát! – videóval

Az első fordulóból elmaradt mérkőzéseket pótolták az olasz bajnokságban. Ezek között volt a tavalyi 3. és 4. helyezett párharca is. A rangadót jobban kezdte a Lazio, de az Atalanta kegyetlenül megbüntette a hazaiak hibáit és elhozta a 3 pontot a fővárosból.

Veszélyesebben kezdett a Lazio gárdája, de a vezetést mégis az Atalanta szerezte meg. Egy beívelés után Gosens elé került a játékszer, aki higgadtan a kapuba passzolt, 0-1! Bő 20 perccel később újabb gólt szerzett az Atalanta. Gosens beívelésére Hateboer érkezett teljesen üresen és védhetetlenül a hálóba továbbította a labdát, 0-2! Egy perccel később máris szépíthetett volna a Lazio, de Immobile kísérlete a keresztlécen csattant. A 41. minutumban Strakosha még nagyot védett Zapata kísérleténél, de pár másodperccel később Gomez lövésénél már tehetetlen volt, 0-3! Az első félidőben hiába volt többet a labda a Lazionál, a gólokat az Atalanta szerezte.

Az 55. percben majdnem összejött a szépítés a hazaiaknak, de Marusic kísérleténél nagy védést mutatott be Sportiello. 2 minutummal később már sikerült betalálnia a hazaiaknak Caicedo révén egy beadást követően, 1-3! Szinte rögtön ezután már újabb gólt szerezhetett volna a Lazio, miután Immobile egy az egyben vihette Sportiellora a labdát, de elrontotta a ziccert. Ahelyett azonban, hogy a Lazio 1 gólra zárkózott volna, ismét visszaállt a 3 gólos különbség. Malinovsky passzát követően Gomez felvarrta a labdát Strakosha hálójába, 1-4! A 77. percben Palomino mutatott be nagy blokkot Caicedo lövésénél, így megmentette csapatát az újabb kapott góltól. A Lazio ugyan próbálkozott, hogy szépítsenek az eredményen, de az Atalanta jól állta a sarat és megérdemelt győzelmet aratott.

Lazio – Atalanta 1-4 (0-3)
Helyszín:
Stadio Olimpico (korlátozott számú néző) Vezette: Fabio Maresca
Gólszerzők:
Caicedo (57’) ill. Gosens (10’), Hateboer (32’), Gomez (41’ 61’)
Sárga:
Marusic (12’), Alberto (26’), Lucas (40’), Cataldi (70’), Acerbi (72’), Caicedo (75’), Immobile (90+4′) ill. Djimsiti (17’), Freuler (26’)
Kiállítás: – ill. –

Lazio: Strakosha – Radu (Bastos 58’), Acerbi, Patrick – Marusic, Alberto (Akpa Akpro 71’), Lucas (Cataldi 50’), Milinkovic-Savic (Escalante 71’), Lazzari (Anderson 71’) – Caicedo, Immobile Vezetőedző: Simone Inzaghi

Atalanta: Sportiello – Djimsiti (Romero 46’), Toloi, Palomino – Gosens (Mojica 90’), Freuler, Pasalic (De Roon 56’), Malinovsky, Hateboer – Gomez (Lammers 82’), Zapata (Muriel 82’) Vezetőedző: Gian Piero Gasperini

A mérkőzés összefoglalója: Hamarosan…

 

A 1. fordulóból elmaradt mérkőzések eredményei:

Benevento 2-5 Inter
Udinese 0-2 Spezia

A bajnokság aktuális állása: