Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atlético viszi az Arsenal létszámfeletti középpályását – sajtóhír

A legfrissebb spanyol sajtóértesülések szerint rövidesen hivatalossá válhat, amelyről eddig csak találgatások szintjén adtunk jelentést…

 

A Cadena COPE információi szerint az Atlético Madrid vezetősége megállapodott az Arsenal csapatával, hogy 2 millió euró ellenében kölcsönveszi a londoniaktól Lucas Torreirát, akit jövő nyáron további 18+2 millió euróért cserébe végleg megvásárolhatnak.

A 24 esztendős labdarúgó annak idején hazájában a Montevideo Wanderers csapatában nevelkedett, majd nagyon fiatalon Európában került, Olaszországban a Pescara és a Sampdoria együtteseit követően pedig két évvel ezelőtt kötött ki az “Ágyúsoknál” mintegy 28.7 millió euró ellenében.

Torreira a bemutatkozó idényében 50 tétmeccsen szerepelt a londoni együttes színeiben, míg az elmúlt kiírásban 39 pályára lépés jutott neki, részben azért is, mert tavasszal bokasérüléssel bajlódott. Annak idején öt évre szóló szerződést kötött az Arsenalnál, amely még 2023-ig érvényes, azonban korábban már az angol sajtóban is beszámoltak róla, hogy Mikel Arteta nem ragaszkodik mindenképpen az uruguayi légiós szolgálataihoz.