Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Karanténban a Salzburg csapata – HIVATALOS

Világszerte ismét felerősödött a koronavírus-járvány, ami alapjában véve befolyásolja a labdarúgó-mérkőzések megrendezését, még akkor is, ha a nemzetközi és a helyi szervek mindenképpen az egyes bajnokságok folytatása mellett állnak ki. Ezúttal az osztrák bajnokságban szereplő Salzburg csapatánál diagnosztizáltak fertőzést…

 

A Red Bull Salzburg csapata megerősítette, hogy a hétközi sikeres Bajnokok Ligája-selejtezőt követően elvégzett koronavírus-tesztelések során három játékosuknál is kimutatták a fertőzést.

A meg nem nevezett labdarúgók tünetmentesek, és rögvest karantén alá helyezték őket, így nem játszhatnak a Hartberg elleni bajnokin sem. A klub tájékoztatta az osztrák szövetséget, a Bundesligát és az egészségügyi hatóságokat is. Természetesen a csapat többi tagja is karanténba kerül megelőzés miatt, ami az esetükben azt jelenti, hogy csak az otthonuk és az edzések vagy a meccsek helyszíne között mozoghatnak.

A Salzburg kijelentette, hogy a válogatott játékosok behívóit törölni kell a következő két hétben – ennek értelmében Szoboszlai Dominik nem játszhatna a bolgárok elleni, csütörtöki Eb-pótselejtezőn. A Nemzeti Sport értesülései szerint a magyar labdarúgó-szövetség még várja a Salzburg hivatalos értesítését ezzel kapcsolatban…