Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Egy kezdőcsapatnyi játékosa maradt Thomas Tuchelnek!

Péntek este a Paris Saint-Germain zsinórban az ötödik bajnoki győzelmére készül a Nimes gárdája ellen. Az idegenbeli találkozóra viszont egyáltalán nem utazik jó előjelekkel Thomas Tuchel csapata!

A hírek szerint ugyanis a német vezetőedző ahogyan a bajnokság első két fordulójában, úgy a hetedikben is azzal a problémával kell hogy szembenézzen, hogy alig maradt hadra fogható felnőtt játékosa.

A sérülések, a koronavírus valamint a járvány miatti szigorú protokoll betartatása együttesen azt eredményezi, hogy jelenleg 11 bevethető játékosa maradt Tuchelnek.

Marquinhos, Marco Verratti, Julian Draxler, Thilo Kehrer, Juan Bernat illetve Mauro Icardi sérüléssel küzd; az új igazolás, Danilo Pereira és Colin Dagba  már említett járványügyi protokoll miatt nem léphet pályára (Mindketten igazoltan pozitív személy közelében tartózkodtak az elmúlt időszakban – a szerk.); a válogatott szünetet végig futballozó Neymar és Kylian Mbappé pedig visszaérkezve Párizsba, nem feltétlenül tűnt úgy, hogy 100%-os erőállapotnak örvend (Persze ettől még vélhetően legalább a keretben ott lehetnek- a szerk.).

Thomas Tuchel nem is hagyta ki az alkalmat, hogy megemlítse közel sem szokványos, nehéz helyzetét a meccs előtti sajtótájékoztatóján.

“Draxler, Marquinhos és Verratti nem játszik a Nimes ellen, de még a Mancehester United elleni hétközi Bajnokok Ligája találkozón is kérdéses a szereplésük. (Ander) Herrerának sajnos pozitív lett a vírustesztje, míg Danilo és Dagba a válogatottuknál találkoztak egy-egy fertőzött játékossal(Danilo CR-rel; Dagba a francia U21-es csapatnál a Lyon játékosával, Maxence Caqueret-vel – a szerk.)… Kehrer sérült, Bernat is, és a szerdai edzésen Icardinak is problémái adódtak a térdével. Vannak játékosaink, mint például Neymar és Mbappé, akiknek az erőállapotát figyelnünk kell a válogatott szereplések miatt… Sajnos ez megint egy nehéz helyzet! De ettől még ambiciózus és eltökélt csapatra lesz szükségünk a Nimes ellen, hiszen készen akarunk állni a Mancheser United ellen!” – Így Tuchel, aki azért zárszónak megjegyezte, hogy ’11, 12 vagy maximum 13 felnőtt’ játékossal számol péntek este.

A találkozót 21:00-tól a Digi Sport 1 Élőben közvetíti!