Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: nem tudta feltörni a Sahtar védelmét az Inter – videóval

A keddi kora esti órákban az első körben a Real Madridot idegenben legyőző Sahtar Donyeck és a tavalyi El-döntős Internazionale egymás elleni mérkőzésével vette kezdetét a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulója…

Amíg a Sahtar idegenbeli Real-veréssel, addig az Inter a Borussia Mönchengladbach elleni hazai döntetlennel kezdte a Bajnokok Ligája-szereplést. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a két csapat augusztusban találkozott egymással az Európa-liga elődöntőjében, és az Inter 5-0-ra kiütötte az ukránokat. A mostani mérkőzésén mindkét csapat soraiból szép számmal voltak hiányzók, leginkább a koronavírus-fertőzések miatt. A Sahtarból többek közt Kovalenko és Kryvtsov, míg a milánóiaktól Skriniar, Sensi és Sánchez egyaránt hiányzott.

Nem kezdődött jól a mérkőzés a vendéglátók számára, Luis Castrónak ugyanis már az első negyedórán belül le kellett hoznia az előretolt ékjét sérülés miatt, Dentinhót Taison váltotta. Szép lassan egyre inkább átvette az irányítást az Inter, többet birtokolták a játékszert, és igyekeztek ráerőltetni akaratukat az ellenfélre. Menet közben Lukaku lövésénél Trubin védett magabiztosan, Barella pedig a felső lécet találta el, mindkét esetben közel állt a vezetés megszerzéséhez az olasz egylet. A félidő derekánál a Nerazzurri mezőnyfölénye már meggyőzővé vált, Lukaku pedig újabb helyzetet puskázott el, amikor közelről a kapu mellé fejelt. Az első félóra végeztével a Sahtar kiszabadult a nyomásból, és Bastoni kapta meg a meccs első sárga lapját. A játékrész hajrájában ismét Lukaku veszélyeztetett, a belga gólgyáros szabadrúgása azonban Trubin bravúrja után a kapufán csattant, így hiába volt több helyzete az Internek, gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a küzdőfelek.

A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, az Inter rendíthetetlenül próbálta magához ragadni a vezetést, és néhány perc elteltével Martínez lábában volt ott a vezető gól, ám ott is maradt, miután közeli lövése célt tévesztett. A milánóiak elnyűhetetlen lendülettel igyekeztek lehetőségeket kialakítani az ellenfél kapuja előtt, azonban a Sahtar hátsó alakzata kiválóan végezte az elhárítást. A 62. percben már a második kényszerű cserét kellett végrehajtania a házigazdának, Khocholava sérült meg. Conte mester az utolsó húsz percen belülre érve cserélt először, s Martínez helyett Perisicet küldte pályára, míg a rendszeresen jegelt Eriksen számára ezúttal is csak bő tíz minutum jutott a hajrában. A személyi változtatások ellenére az eredményben nem történt változás, az Inter képtelen volt bevenni a Sahtar kapuját, így második meccsén is csak egy pontot szerzett.

A csoport másik mérkőzésén 21 órától a Borussia Mönchengladbach fogadja a Real Madridot.

Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló:
Sahtar Donyeck – Internazionale 0-0 (0-0)

Helyszín: NSC Olimpiai Stadion, Kijev; Vezette: Georgi Kabakov (bolgár)

Gólszerzők:  – ill.
Sárga lapok:  – ill. Bastoni (31.), Vidal (64.)
Kiállítva: – ill. –

Sahtar Donyeck: Trubin – Dodo, Khocholava (Matviienko 62.), Bondar, Korniienko – Marlos (Alan Patrick 88.), Maycon – Tete, Antonio, Solomon – Dentinho (Taison 15.). Vezetőedző: Luis Castro.

Internazionale: Handanovic – D’Ambrosio (Darmian 79.), de Vrij, Bastoni – Hakimi, Barella, Brozovic, Vidal (Eriksen 79.), Young (Pinamonti 85.) – Lukaku, L. Martínez (Perisic 72.). Vezetőedző: Antonio Conte.

 

A csoport aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye