Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: visszavágott a Leipzig a tavalyi elődöntőért – videó

Hazai pályán próbálkozhatott meg a visszavágással a tavalyi BL elődöntőbeli vereségért a Leipzig a PSG-nek.

A mérkőzést nagyon rosszul kezdte a Gulácsival és Orbánnal a kezdőjében felálló lipcsei csapat. Upamecanotól vette el a labdát Kean, aki nagyszerűen tálalt Di Maria elé 0-1! Gulácsi Péter kiszolgáltatott helyzetben nem tudott védeni.
Pár perccel később megint Kean és Upamecano volt a főszereplő. Az olasz játékos lövése a tizenhatoson belül a francia védő kezéről vágódott le. A megítélt büntetőt Di Maria végezte el, de Gulácsi óriási védéssel hatástalanította lövést. Az első félidő második felére feléledt a Liepzig és a 42. percben Nkunku révén ki is egyenlítettek 1-1!

A mérkőzés 56. percében Forsberg végezhetett el büntetőt, amit magabiztosan értékesített is 2-1! A Leipzig is kezezés miatt jutott tizenegyeshez. A 69. percben emberhátrányba került a francia csapat, miután Gueye egy rossz ütemű belépő után megkapta a második sárgáját. Ezután még kevésbé találták a fogást a német csapaton. A mérkőzés utolsó megmozdulása Kimpembe szabálytalansága volt, amivel ő is kiállíttatta magát.

RB Leipzig – Paris Saint-Germain 2-1 (1-1)
Helyszín: Lipcse, Red Bull Arena Vezette: S. Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: Nkunku (42.), Forsberg (56.- büntetőből) ill. Di Maria (6.)
Sárga lapok: Upamecano (15.), Koante (25.),  ill. Kimpembe (19.), Gueye (37.), Kurzawa (68.)
Kiállítva:ill. Gueye (69.), Kimpembe (90.+5)

RB Leipzig: Gulácsi – Konate, Upamecano, Orbán – Mukiele (Henrichs 64.), Sabitzer (Kampl 90.), Haidara (Adams 76.), Angelino – Nkunku, Forsberg (Kluivert 76.), Olmo (Poulsen 63.)
Vezetőedző: Julian Nagelsmann

PSG: Navas – Florenzi (Rafinha 84.), Pereira, Kimpembe, Kurzawa (Bakker 74.) – Herrera, Marquinhos, Gueye – Di Maria, Kean, Sarabia (Kehrer 74.)
Vezetőedző: Thomas Tuchel

A mérkőzés összefoglalója

A csoport másik mérkőzésének végeredménye

Basaksehir – Manchester United 2-1

H csoport állása

A Bajnokok Ligája góllövőlistája