Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Közleményt adott ki az UEFA az Eb-ről

Miután felmerült annak a lehetősége, hogy a koronavírus-járvány miatt a 12 különböző rendező város helyett egyetlen országban rendeznék meg a 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokság küzdelmeit, az európai szövetség tiszta vizet öntött a pohárba…

Az UEFA továbbra is tartja magát elképzeléseihez, ameddig lehetséges, és az eredeti forgatókönyv szerint bonyolítaná le az egy évvel már így is eltolt kontinensviadalt.

“Tekintettel a koronavírus-járvány körüli bizonytalanságokra, jelenleg túl korai kijelenteni, hogy a helyzet korlátozni fogja-e a nézők részvételét a júniusi és júliusi mérkőzéseken, vagy akár azok megrendezését. Az UEFA jelenleg is azon fáradozik, hogy mind a 12 rendezővárosban és szurkolók előtt lehessen mérkőzéseket játszani. Jelenleg nem tervezzük a helyszínek megváltoztatását”

– olvasható a hivatalos közelményben.

Az eredeti tervek szerint Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár egy-egy stadionjában rendeznék meg az Európa-bajnokság mérkőzéseit. A tavaly novemberben átadott Puskás Arénában jelen állás szerint három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt bonyolítanának le.