Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: az AS Roma könnyen nyert, az Arsenal megszenvedett – videóval

Az Európa-liga csoportkörének 3. fordulójának A- és B-csoportjában az AS Roma és az Arsenal is pályára lépett. Amíg olaszok nagyon könnyen nyertek és gáláztak román ellenfelük ellen, addig az angolok találkozója nehezen indult, de a végére ők is összeszedték magukat. 

A-csoport:

Az AS Roma már az első félidődben hatalmas fölényben játszott a CFR Cluj ellen, és három gólt is lőttek nekik. Először Mkhitaryan köszönt be nagyon hamar, a 2. percben, majd Ibenez, és a Real Madridból kölcsönbe érkező Mayoral is meglőtte az első gólját a római csapatban. A második játékrészben is megmaradt a fölényük, ám sokáig úgy tűnt, hogy nem változik már az eredmény. Aztán a 84. percben Mayoral duplázott, majd a 89. percben még Pedro is betalált, így beállítva a végeredményt.

A csoport másik mérkőzésén is hasonlóan alakultak az eseményen, legalábbis az elején. A Young Boys már az első félidőben háromgólos előnyben játszott: a vezetést nagyon hamar, a 2. percben szerezték meg Mambimbi révén, majd érkezett még két gól a 18. és a 32. percben. A második félidő kiegyenlítettebb volt, kevés helyzettel, és mivel azokat sem lőtték be, az eredmény nem változott már a végéig.

AS Roma – CFR Cluj: 5-0 (3:0)
Gólszerzők: Mkhitaryan (2.), Ibanez (24.), Mayoral (34. 84.), Pedro (89.) ill. –

Young Boys – CSZKA Szófia: 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Mambimbi (2. 32.), Sulejman (18.) ill. –

Az A-csoport jelenlegi állása:


B-csoport:

Az Arsenal az első félidőben megszenvedett, hiszen hiába támadott folyamatosan, ezeket mind jól védekezte le a Molde. A norvégok ráadásul a vezetést is megszerezték a 22. percben, amire csak a szünet előtt, egy öngóllal tudott válaszolni az Arsenal. A szerencse a második játékrészben is melléjük szegődött, mivel a 62. percben ismét egy öngólt rúgott a Molde, majd a 69. percben Pepe is betalált, így biztossá téve az előnyüket. A meccset végül a 88. percben Willock zárta le.

A csoport másik mérkőzésén a Rapid Wien dominálta a mérkőzést, de az első játékrész elején még a Dundalk szerezte meg a vezetést Hoban révén. Az osztrákok azonban még a szünet előtt kiegyenlítettek Ljubicic góljával. A továbbiakban is fölényben játszott a bécsi csapat, viszont a hajrában mindkét oldalon jöttek a gólok: először a Rapid Wien szerzett vezetést, majd büntetőből egyenlítettek az írek. Majd Hofman és Demir révén újabb két találatot jegyzett a hazai csapat, amire már csak egy utolsó perces tizenegyessel tudtak válaszolni a vendégek.

Arsenal – Molde: 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Haugen (45+1. – öngól), Sinyan (62.), Pepe (69.), Willock (88.) ill. Ellingsen (22.)

Rapid Wien – Dundalk: 4-3 (1-1)
Gólszerzők: Ljubicic (22.), Arase (79.), Hofman (87.), Demir (90.) ill. Hoban (7.), McMillan (81. – büntetőből, 90+6. – büntetőből)

Az B-csoport jelenlegi állása

A góllövőlista jelenlegi állása: