Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Osimhen szállította a három pontot a Napoli számára – Videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának vasárnap kora esti mérkőzésén a Bologna és a Napoli feszült egymásnak és végül a vendégek örülhettek jobban.í

Az első félidőben a Napoli teljesen megölte a Bologna támadójátékát, ugyanis a hazaiaknak nemhogy kaput eltaláló lövése nem volt, de Mihajlovic fiainak még csak kapura irányuló lövése sem volt. A vendégeknek már azért akadt belőle, igaz csak egyből volt komoly lehetőség, illetve gól. A 23. percben Hirving Lozano verte meg védőjét a jobb oldalon, majd gyönyörűen tekert a hosszúra, ahol Victor Osimhen levált védőjéről és közvetlen közelről bólintott a kapuba (0-1). A pihenőre így szűkös, de annál magabiztosabb vendég vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrészre észhez tértek a hazaiak, azonban komolyabb lehetőségig egészen a 86. percre kellett várni tőlük, akkor Soriano próbálkozott, de Ospina hárítani tudta a próbálkozását. A Napoli a második félidőben nagyon visszaesett és egyetlen gólszerzési lehetőséget sem lehetett felírni a nevük mellé, ami komolyabb veszéllyel járt volna. Ennek következtében a nyári rekordigazolás, Osimhen gólja döntött, amivel a csapatát a bajnokság harmadik helyére fejelte.

Bologna – Napoli 0-1 (0-1)
Játékvezető: F. Pasqua, Helyszín: Stadio Renato Dall’Ara (Bologna)
Gólszerzők: ill. V. Osimhen (23.)

 

A 7. forduló további eredményei
Péntek:

Sassuolo – Udinese: 0-0

Szombat:
Cagliari – Sampdoria 2-0
Benevento – Spezia 0-3
Parma – Fiorentina 0-0

Vasárnap:
Lazio – Juventus 1-1
Atalanta – Inter 1-1
Genoa – AS Roma 1-3
Torino – Crotone 0-0
20:45 AC Milan – Hellas Verona (Tv: DigiSport 1)

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye