Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az AS Roma meccséről is jogerős döntés született – HIVATALOS

A Juventus-Napoli mérkőzéshez hasonlóan az olasz labdarúgó-szövetség fellebbviteli testülete a keddi napon egy másik vitatott mérkőzéssel kapcsolatban is jogerős döntést hozott…

 

Az eredmény is pontosan ugyanaz lett, ugyanis ahogyan a Napoli fellebbezését, úgy az AS Romáét is elutasították a maga ügyében, vagyis a Hellas Verona elleni mérkőzés három pontját a Gialloblú kapta 3-0-s gólkülönbséggel.

A szeptember 19-i találkozón elképesztő hibát vétett a “Farkasok” vezetősége az olasz bajnokság (Serie A) nyitófordulójában,  ugyanis a keretbe való nevezéskor a 22 éven aluli játékosok közül jelölték Amadou Diawarát, aki nyáron már a 23. születésnapját ünnepelte.

A sportdöntő-bíróság megvizsgálta a történeteket, és a várakozásoknak megfelelően hivatalosan 3-0-val az ellenfélnek írták jóvá a mérkőzés végeredményét. A fővárosiak hiába védekeztek azzal, hogy a hibát a liga rendszere is okozta, hiszen ilyen esetben automatikusan vissza kellett volna utasítaniuk Diawara nevezését, de ez nem történt meg, és a testület végül nem is adott helyet az óvásnak.

A mérsékelt rajt – és az elképesztő baki – ellenére az AS Roma az utolsó öt bajnokijából négyet megnyert, és már a negyedik helyen tanyázik, az egyetlen veresége pedig továbbra is a Hellas Verona elleni ominózus, zöld asztal mellett elkönyvelt találkozó.