Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Maldini: “…a szurkolók még több erőt adnának nekünk”

Paolo Maldini az olasz Radio 105-nek adott egy hosszabb interjút, amiben elmondta, hogy szerinte a Milant egyáltalán nem segítik a zárt kapus mérkőzések.


A korábbi AC Milan legenda szerint a furcsa körülmények természetesen befolyásolják a csapatokat, de nem hiszi, hogy emiatt futnak ilyen jó idényt egyelőre a Piros-feketék, ugyanúgy hátrány nekik is az üresen kongó stadion, mint más együtteseknek.

“Ebben az évben a harc a bajnoki címért sokkal nyitottabb, mint korábban. Tény, hogy a zártkapus mérkőzések hatással vannak a bajnokságra, de azokkal nem értek egyet, akik szerint emiatt mi előnyben vagyunk, biztos vagyok benne, hogy a szurkolók még több erőt adnának nekünk. Az, hogy nem lehetnek ott a lelátón, szörnyű dolog. Nélkülük nincs annyira érzelem a futballban. Gondoljanak bele, milyen érzés a San Siróban 80 000- , vagy a Nou Campban 90 000 ember előtt futballozni. Hiányzik az a hangulat, amit az emberek teremtenek a stadionokban” – nyilatkozta a Radio 105-nek Maldini.

A milánóiak hét fordulót követően öt győzelemmel és két döntetlennel állnak, amivel vezetik a Serie A-t 17 ponttal, a második jelenleg a Sassuolo csapata 15 begyűjtött egységgel.