Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Továbbra is fertőzött az olasz kapitány

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint a harmadik novemberi válogatott mérkőzésen sem ülhet le az olasz szövetségi kapitány a nemzeti csapat kispadjára, mivel már másfél hete koronavírus-fertőzéssel bajlódik…

 

A La Gazzetta dello Sport információi szerint Roberto Mancini legutóbbi koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott, így a rutinos szakember továbbra sem ülhet le a válogatott kispadjára.

Az 55 éves szakember fertőzését még november 7-én erősítették meg hivatalosan, Mancini azóta római otthonában tartózkodott házi karanténban. A beszámolók szerint nincsenek tünetei, azonban csak negatív teszteket követően csatlakozhatna a válogatott tagjaihoz, ám az előző két mérkőzésen nem lehetett ott, és immár eldőlt, hogy a szerdai, bosnyákok elleni NL-mérkőzésen és az U21-es válogatott trénere, Alberico Evani irányíthatja majd az Azzurrit.

Olaszországban sajnos ismét napról napra egyre súlyosabb a helyzet a járványban, rendszerint naponta több mint 40 ezer új fertőzést regisztrálnak több száz haláleset mellett, miközben az utánpótlás (Primavera) bajnokság első és másodosztályának küzdelmeit egy hónapra felfüggesztették, és hasonlóra lehet számítani az alacsonyabb osztályú bajnokságokban is.