Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Okos és eredményes játékkal nyert a Tottenham! – videóval

A bajnokságot nagyon jól kezdő Tottenham a hullámzó formát mutató Manchester Cityt fogadta a 9. fordulóban. A Spurs mind a két félidőben bevette a “Polgárok” kapuját, győzelmükkel pedig ideiglenesen átvették a vezetést a tabellán.

Lüktető iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét fél igen sokszor eljutott az ellenfél kapujáig. A vezetést a hazaiak szerezték meg Son révén, aki Ndombele kiugratását értékesítette az 5. perben. A meccs irányítását ezt követően magához ragadta a City, de fölényüket nem tudták kihasználni, csupán lesgólig jutottak. A Spurs eközben több veszélyes kontrát is indított, de ők is csak érvénytelen találatig jutottak.

A második játékrészben még nagyobb nyomást gyakorolt a Tottenhamre Guardiola legénysége, de a Spurs jól állta a sarat, rendre tisztázni tudtak. A 65. percben aztán a csereként beálló Lo Celso megduplázta a Tottenham előnyét. Az argentin Harry Kane passzából talált be, aki így már a 9. asszisztját adta ebben a szezonban. A második gólt követően a City nyomása visszább esett, a hazaiak pedig taktikus játékkal lehozták az összecsapást. Újabb győzelmével a tabella élére ugrott a londoni gárda, amire legutóbb 2014-ben volt példa!

Tottenham – Manchester City 2-0 (1-0)
Helyszín:
Tottenham Hotspur Stadium Vezette: Mike Dean
Gólszerzők: Son (5.), Lo Celso (65.) ill. –
Sárga:
Sissoko (42.), Kane (90.) ill. Dias (87.), Torres (88.)
Kiállítás: – ill. –

Tottenham: Lloris – Reguilon, Dier, Alderweireld (Rodon 81.), Aurier – Hojbjerg, Sissoko, Bergwijn (Lucas 73.), Ndombele (Lo Celso 65.), Son – Kane Vezetőedző: José Mourinho

Manchester City:Ederson – Walker, Dias, Laporte, Cancelo – De Bruyne, Rodri, B. Silva (Foden 72.) – Mahrez (Sterling 72.), Jesus, Torres Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés összefoglalója:

 

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: