BL: négy csapat már bejutott a legjobb 16 közé

Részben a már a Bajnokok Ligája csoportkörének második felében fordultunk, ugyanis az első négy csoportban a keddi játéknapon lejátszották a negyedik forduló mérkőzéseit, és két csoportban a két továbbjutó hely sorsa már el is dőlt…

Kora esti sikereivel elsőként az E csoportban a Chelsea és a Sevilla biztosította be a továbbjutását. Kettejük közt már csak az első, ill. a második helyezett sorrendje lehet a kérdéses, hiszen az angol és a spanyol csapat is 10-10 pontot gyűjtött az első négy-négy mérkőzése alatt. Az egymással ugyancsak azonos pontszámmal álló Rennes és Krasznodar között pedig innentől már csak a harmadik hely, és az ezzel együtt járó Európa-ligás folytatás lehet a tét.

Az E csoport állása

Az F jelű négyesben még egyetlen továbbjutó sorsa sem dőlt el, ám a Borussia Dortmund és a Lazio az újabb győzelmével óriási lépést tett a legjobb 16 közé jutás felé, ennek matematikai bebiztosításához azonban még néhány pontra szükségük van. A másik két együttes közül papíron a Club Brugge még beleszólhat a továbbjutás kérdésébe, nem kis meglepetésre azonban a Zenit már legfeljebb csak harmadik lehet a csoportban.

Az F csoport állása

A G csoportban ugyancsak érvényesült a papírforma, és a két favorit négy kör alatt lezárta a továbbjutás kérdését. A Barcelona a Dinamo Kijev kiütésével, míg az olasz rekordbajnok Juventus a Ferencváros legyűrésével harcolta ki a helyét a 16 között. A két gigász közt már csak az első-második helyezett kiléte nem dőlt el, miközben a magyar és az ukrán bajnok az utolsó fordulóban még ádáz csatát vívhat az Európa-ligát érő harmadik helyért.

A G csoport állása

A négy csoport közül kétségkívül a H csoport a leginkább kiegyenlített, hiszen két körrel a vége előtt még mindig hármas versenyfutásról beszélhetünk a két továbbjutó helyért. A Manchester United tegnapi győzelmével 9 ponttal az élre állt, miközben a PSG pontszámban beérte az RB Leipzig gárdáját, így 6-6 ponttal követik a “Vörös Ördögöket”. A negyedik helyezett Basaksehirnek alighanem kevés beleszólás lehet még a harmadik hely sorsába is, de egyszer azért már ők is meg tudták lepni a MU-t.

A H csoport állása