Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hazai pályán botlott az Atalanta – videóval

Szombat este az olasz bajnokság (Serie A) aktuális fordulójában a Liverpool legyőzését követően az Atalanta együttese hazai környezetben a Hellas Verona gárdáját látta vendégül…

Az idei szezon eseményei fényében talán már nem akkora bombameglepetésre, de a kettős terhelésben résztvevő Atalanta gárdája 2-0-s vereséget szenvedett a Gewiss Stadionban az idén is kiválóan muzsikáló Hellas Verona ellen. A békésen csordogáló első félidőben egyetlen találat sem született, és látszólag mindkét csapat takaréklángon égett, ami érthető is volt, hiszen az Atalanta hét közben BL-meccset játszott, a Hellas pedig több húzóembert is nélkülözött. A második 45 percben aztán Gasperini legénysége próbálta felpörgetni az iramot, és Zapata révén közel is álltak a vezetést megszerzéséhez, ám Silvestri kapus bravúrral védeni tudott. Egy óra játék elteltével a kiugró Zaccagnit Toloi borította fel, a jogosan megítélt büntetőt Miguel Veloso pedig biztos lábbal bombázta az Atalanta hálójába. A bekapott gól után Murielt és Lammerst is pályára küldte a hazai gárda, valamint a sérülés után nemrég visszatérő Gollini kapust is le kellett cserélniük. Az Atalanta mezőnyfölénye azonban nyögvenyelős volt, és az utolsó tíz percen belül Veloso tökéletes kiugrásából Mattia Zaccagni tudott eredményes lenni, így bebiztosította győzelmét Ivan Juric csapata.

A Hellas így a Juventus és a Milan elleni pontszerzéseket követően most egy igazán nívós skalpot gyűjtött be, és feljött a tabellán a hatodik helyre.

Atalanta – Hellas Verona 0-2 (0-0)
Gólszerzők:ill. Veloso (62. – büntetőből), Zaccagni (83.)

 

 

A 9. forduló eddigi eredményei

Sassuolo – Inter 0-3
Benevento – Juventus 1-1
Atalanta – Hellas Verona 0-2

A 9. forduló további programja

Vasárnap:
12:30 Lazio – Udinese (tv: Digi Sport 1)
15:00 AC Milan – Fiorentina (tv: Digi Sport 1)
15:00 Bologna – Crotone
18:00 Cagliari – Spezia (tv: Digi Sport 1)
20:45 Napoli – AS Roma (tv: Digi Sport 1)

Hétfő:
18:30 Torino – Sampdoria (tv: Digi Sport 1)
20:45 Genoa – Parma (tv: Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye