Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: hétgólos rangadót nyert idegenben a Besiktas – videóval

A Galatasaray szombati kiütéses sikere után a török bajnokság (Süper Lig) vasárnapi játéknapján a másik két fővárosi gigász egymás ellen lépett pályára…

Őrült mérkőzés kerekedett a török rangadóból, melyen a Besiktas idegenben 4-3-ra múlta felül a Fenerbahce együttesét, még inkább kiegyenlítetté téve a bajnokság élmezőnyét. A vendégek már az első húsz percben magukhoz ragadták az előnyt Vincent Aboubakar duplájával, aki előbb lábbal, majd fejjel is bevette Bayindir kapuját. A szünet előtt még a szenegáli Papiss Cisse zárkóztatta közelebb a Fenert egy gólra. Nem sokkal a térfélcsere után egy könyöklés miatt tíz ember fogyatkozott a Besiktas, ennek ellenére Necip Uysal fejesével ismét kettőre tudták növelni előnyüket. A létszámfölényben játszó Fener természetesen többet akciózott és a játékrész derekánál ismét közelebb tudtak zárkózni, miután Ozan Tufan közvetlen közelről kotort be egy kipattanót. (2-3) A hajrá rendkívül izgalmasan alakult, a Fener gőzerővel rohamozott az egyenlítés érdekében, azonban a vendégek lőttek ismét újabb gólt a pár perccel korábban csereként beálló Fabrice N’Sakala kontrája révén. A vége mégis “csak” egygólos BJK-siker lett, mert Tufan tizenegyesből megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját a mérkőzésen.

Az éllovas Alanyaspor mögött a Galata és a Fener csak három-három ponttal van lemaradva, és ott van már lőtávolban a Besiktas is a negyedik helyen.

Fenerbahce – Besiktas 3-4 (1-2)
Gólszerzők: P. Cissé (34.), Tufan (68., 90+7. – a másodikat büntetőből), ill. Aboubakar (4., 20.), Uysal (53.), N’Sakala (88.)
Kiállítva: ill. Uysal (53.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye