Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Túladna rekordigazolásán az Arsenal – sajtóhír

Miután lassan másfél év alatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az Arsenal csapata szívesen megválna a tavaly nyáron klubrekordot jelentő átigazolási díj ellenében megvásárolt támadótól…

A Daily Star információi szerint megfelelő ajánlat esetén az Arsenal együttese nyitott lenne tavalyi rekordigazolása, Nicolás Pépé eladására, mivel finoman szólva sem elégedettek makulátlanul az elefántcsontparti légiós teljesítményével.

Mint ismeretes, az “Ágyúsok” 2019 nyarán 80 millió euróért cserébe igazolták le a 25 éves szélső támadót a francia Lille gárdájától, miután számtalan topcsapattal versenyeztek meg érte. Azok után, hogy Pépé utolsó idényében 39 mérkőzés alatt 22 gólt szerzett és 11 előkészítést vállalt francia klubjában, és Ligue 1 teljes mezőnyéből csupán az éllovas PSG más dimenziót képviselő világsztárja, a 33 gólos Kylian Mbappé szerzett nála több gólt, a londoni kaland eddig mégsem sikerült jól számára.

Az Arsenal színeiben az elmúlt idényben 31 fellépés során csak ötször volt eredményes a PL-ben, összességében nyolc gólig jutott 42 fellépés alatt, és az idei szezonban is csupán egyetlen bajnoki gólt szerzett, legutóbb pedig a Leeds United ellen teljesen felesleges kiállítást szedett össze.

Tekintve, hogy jelenleg kizárt, hogy valaki a tavalyi áráért hasonló összeg ellenében szerződtesse őt, a londoniaknál azt is fontolóra vették, hogy vételi opcióval adnák kölcsön a létszámfeletti támadót.