A Napoli csatárával erősítene az Atlético januárban – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint az Atlético Madrid együttese nagyon szeretné szerződtetni a Napoli által parkolópályára helyezett egykori gólfelelőst…

Az AS információi szerint számtalan érdeklődő mellett a csatárgondokkal küzdő Atlético Madrid gárdája is leigazolná a januári transzfer időszakban a Napoli által nyíltan árult Arkadiusz Miliket.

A lengyel támadó iránt érdeklődőkből eddig sem volt hiány, az elmúlt hónapokban tucatnyi olasz és külföldi csapat sorakozott fel a szolgálataiért cserébe. Sokáig úgy tűnt, hogy Milik a Juventushoz tart, azonban Andrea Pirlo kinevezésével megváltoztak a prioritások a rekordbajnoknál, és már nem volt rá szükség Torinóban. Potenciális érdeklődő volt még az AS Roma csapata, velük játékoscserét szerettek volna kötni a nápolyiak, de végül a fővárosi gárda nem akarta bevonni az üzletbe Cengiz Ündert, míg a külföldiek közül leginkább a Tottenham és az Atlético Madrid próbálkozott kitartóan.

Miliket 2016-ban az Ajaxtól 32 millió euró ellenében igazolta a Napoli, az olasz klubnál való szerepvállalása elég hányattatottan indult, hiszen rövid időn belül két súlyos térdsérülést is elszenvedett, gyakorlatilag az idei az első teljes szezonja, melyben 35 tétmeccsen 14 találatot szállított. Ennek ellenére klub a hosszútávú terveiben nem szerepelt a neve, és bár nyáron nem adták őt el, az aktuális szezonra egyszerűen be sem nevezték őt. Szerződése jövő nyárig köti őt az olasz klubhoz, januárban vélhetően kedvezményes áron megválhatnak tőle.