Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szögletei mentették meg az Intert! – videóval

Az olasz bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján az Inter a Cagliari otthonába látogatott. A milánóiak próbáltak javítani a hétközi BL fiaskó után, ami ha nehezen is, de sikerült, miután a 2. játékrészben már jól sáfárkodtak helyzeteikkel.

Komoly Inter lehetőségeket hozott az első játékrész első fele, többször Cragno mentette meg bravúrjaival csapatát attól, hogy hátrányba kerüljenek. A félidő közepétől a vendégek nyomása alábhagyott, így a Cagliari egyre gyakrabban kiszabadult a saját térfeléről. A szünet előtti percekben a hazaiaknak sikerült is első komoly akciójuk végén megszerezniük a vezetést. Sottil vette be Handanovic kapuját igen kiszorított helyzetből, 1-0! A félidő lefújása előtt még Pavoletti került ziccerbe, az ő kísérlete azonban kevéssel elkerülte Handanovic kapuját.

A második játékrészben az Inter sokáig nem tudott ritmust váltani, helyzetei sem adódtak Conte legénységének. A 76. percben alakult ki az első komoly lehetőségük, Sensi lövése azonban kevéssel elkerülte a kaput. Az ebből következő szögletből viszont összejött az egyenlítés Barella révén, aki a léc alá vágta a labdát, 1-1! A 84. minutumban újabb szöglethez jutott az Inter, amelyből ismét gólt szereztek. A beadást követően Cragno elszámolta magát, a csereként beálló D’Ambrosio pedig teljes üresen érkezett a hosszún, 1-2! A 89. percben egy nagy lehetőség még adódott a Cagliari előtt, de a beadás elsuhant Handanovic kapuja előtt. A hosszabbításban még egy kontrát végig tudtak vinni a vendégek, amit Lukaku értékesített, 1-3! Az Inter így sorozatban 4. sikerét aratta a bajnokságban és 2 pontra megközelítette az éllovas Milant.

Cagliari – Inter 1-3 (1-0)
Helyszín: Sardegna Arena Vezette: F. Pasqua
Gólszerzők: Sottil (42.) ill. Barella (77.). D’Ambrosio (84.), Lukau (90+4.)
Sárga: Farago (10.), Pavoletti (71.) ill. Darmian (16.)
Kiállítás: – ill. –

A mérkőzés összefoglalója:

A 11. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Sassuolo 1-0 Benevento

Szombat:
Crotone 4-1 Spezia
Torino 2-3 Udinese
Lazio 1-2 Verona

Vasárnap:
15:00 Atalanta – Fiorentina (Tv: Digi Sport 3)
15:00 Bologna – AS Roma (Tv: Digi Sport 2)
15:00 Napoli – Sampdoria (Tv: Digi Sport 1)
18:00 Genoa – Juventus (Tv: Digi Sport 1)
20:45 AC Milan – Parma (Tv: Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: