Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Csúnyán kifakadt Neymar édesapja fia sérülése miatt!

A brazil klasszis édesapja, aki fiai ügyeit is képviseli, kemény kritikát fogalmazott meg fia újabb bokasérülését követően. 

Az édesapa egyszerűen felháborítónak nevezte fia sérülését, még akkor is, ha az előzetes ijedelmekkel ellentétben, mint már azóta kiderült, szerencsére nincs akkor baj (törés helyett, csupán ficam történt) a brazil klasszis bokájával.

“B***** m**! megint arról beszélünk, mennyit kell kihagynia Neymarnak! Túl sokszor tesszük meg ugyan ezt, mintha ezzel el is lenne intézve a dolog! Egyszerűen nem értem miért kell megvárni a hetedik, nyolcadik, kilencedik durva szabálytalanságot ellene, miért nem lehet már az elején szankcionálni?! A játékvezetők nem teszik meg a szükséges intézkedéseket, hogy meggátolják azt, hogy Neymar feleslegesen, az ilyen erőszakos szabálytalanságok áldozata legyen. Meddig kell ezt még eltűrni?!” – Idézi a goal.com Neymar édesapját, aki a közösségi média felületein is megosztotta gondolatait.

“Ez már bizony erőszak, és ez az egész amíg így folytatódik, sok ilyen típusú játékost csak ösztönözni fog arra, hogy bizony megengedhetik maguknak a durvaságot. Amíg ezt megtehetik, addig a futball is sérülni fog! Van egy személy, akinek kontrollálnia kell egy találkozót, meg kellene akadályoznia az ilyen erőszakot. Neki meg van a lehetősége arra, hogy megvédje a játékosokat. Hihetetlen… Mi mást is tehetnénk még? Remélem, hogy Isten vigyáz a fiamra!” – Így az édesapa, aki természetesen a játékvezetők ténykedésére gondolt.