Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol Ligakupa: Cavani ismét lecsapott, a ManUnited is elődöntős – videóval

Az Angol Ligakupa utolsó negyeddöntős mérkőzésén a Manchester United idegenben kétgólos sikert aratott az Everton ellen, így Ole Gunnar Solskjaer együttese bejutott a sorozat legjobb négy csapata közé.

Az összecsapás első félidejében mindkét hálóőr alaposan meg lett dolgoztatva, ugyanis a liverpooliaknak három, míg a manchesterieknek négy kaput eltaláló lövésük is volt – gólt viszont a komoly lehetőségek ellenére sem láthattunk a játékrészben.

A fordulást követően annyiban változott a helyzet, hogy Carlo Ancelotti fiai beszorultak a saját a térfelükre, kis túlzással csak egy csapat volt a pályán – ez többek között annak is köszönhető, hogy az Everton fejsérülés következtében idő előtt elveszítette a támadójáték meghatározó tagját, Richarlisont. Az MU fölénye csupán a véghajrában mutatkozott meg érdemben, akkor azonban két ízben is: előbb az uruguayi sztárcsatár, Edinson Cavani törte meg a jeget a 88. percben, majd a lefújást megelőzően egy szépségdíjas kontratámadás után Anthony Martial is eredményes volt.

A ManUnited tehát bejutott a szponzori nevén Carabao-kupaként ismert torna elődöntőjébe, ahol a címvédő Manchester City, a José Mourinho által irányított Tottenham Hotspur vagy a másodosztályú Brentford várhat rájuk.

Everton FC – Manchester United FC 0–2 (0-0)
Gólszerző: Cavani (88.), Martial (90+6.)

A találkozó videós összefoglalója:

A negyeddöntők további eredményei:

Brentford 1–0 Newcastle United
Arsenal 1–4 Manchester City
Stoke City 1–3 Tottenham Hotspur