Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sunderland új tulajdonosa mindössze 23 éves

A csapat újdonsült birtokosa nagyon várja, hogy elkezdjék az új projektet, és a terve az, hogy vissza szeretné vezetni az angol elitbe a szebb éveket is megélt klubot.


Kyril Louis-Dreyfus személyében egy 23 éves tulajdonosa lett a Sunderlandnek, de ez nem meglepő, hiszen szülei már voltak résztulajdonosai nívós csapatnak.

Kyril édesapja, Robert Louis-Dreyfus 2009-ben hunyt el, aki korábban az Adidas és a Marseille vezetője is volt. Az édesanyja, Margarita 2016-ben adott túl a Marseille együttesén. Emellett a Forbes úgy tudja, hogy 7,1 milliárd dolláros vagyonnal a második leggazdagabb svájci asszony.

Kyril többségi tulajdonosként most a Sunderland klubját irányíthatja, számolt be a harmadosztályú klub. Steward Donald részesedését vette meg, aki egy ideje már kiakart szállni a klubból. A Sunderland szebb napokat is megélt és a 23 esztendős új tulaj ezeket a napokat szeretné visszaadni a szurkolók számára. Dreyfus szerint ez egy nagyon különleges projekt lesz számára, a pandémia előtt 32 ezer néző gyűlt össze a harmadosztályú szereplés ellenére átlagban.