Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napolitól igazolna támadót a Benevento – sajtóhír

Az olasz együttes rutinos csatára maradna a Serie A-ban, azonban olyan csapathoz szerződne, ahol jutna neki játéklehetőség bőven.


Napoli kész megválni játékosától, Fernando Llorentétől januárban, olasz sajtóértesülések szerint. A spanyol labdarúgó maga is szívesen továbbállna, ugyanis Gennaro Gattuso irányítása alatt mindösszesen egyetlen mérkőzésen lépett pályára, azon is csak 19 perc jutott neki.

A 35 éves csatár iránt a  Benevento és a Genoa érdeklődik komolyabban, előbbihez pedig a hírek szerint szívesen szerződne, amennyiben biztosítanak neki kellő játékpercet.

Llorente 2019 nyarán szerződött ingyen a Napolihoz a Tottenhamtől szerződése lejártával, az elmúlt közel másfél év alatt mindössze 25 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken is többnyire csereként állt be. Ezeken a találkozókon azonban így is sikerült négyszer betalálnia a kevés játékperc ellenére.