Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Asensio végre megtörte a jeget

Néha túl sok teret engedve a vendég Celta Vigonak, de remek helyzetkihasználással nyert tegnap este a Real Madrid együttese. A LaLiga címvédő madridiak hőse a két spanyol szélső, Lucas Vázquez és Marco Asensio volt.

A két válogatott játékos egy-egy góllal és gólpasszal vette ki a részét a Celta 2-0-s legyőzéséből. A Real mezőnyjátékban ugyan többször is alárendelt szerepet játszott, ám lelkes szélsői révén végül megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

A 24 éves Asensio komoly gátat szakított át: első gólját szerezte az idényben, ami egy alapembertől, aki a támadószekció tagja, bizony első olvasatra igencsak meglepő.

„Örülök a gólomnak, de ez nem megszállottság, tudtam, hogy előbb vagy utóbb ez is meglesz. Fontos volt a győzelem egy ilyen nagyon veszélyes ellenféllel szemben. Tudtuk, hogy maximálisan kell nyomnunk, mert kockázatos hagyni nekik a labdajátékot. Már az Elche ellen is jó teljesítményt nyújtottunk, de az nem volt elég, ma este ugyanazt a szilárd csapatot láttuk, amely képes volt kihasználni a létrehozott helyzeteket.”

– ünnepelte a győzelmet Asensio.

A 26-szoros válogatott játékos az idei keresztszalag-szakadásáról is kérdezték:

„Az emberek nem tudják, hogy milyen hosszú is egy ilyen folyamat, és mennyi türelem kell hozzá. Meccs-meccs után teszek perceket a lábamba, és mindig csak jobban érzem magam, mindig keményen dolgozom, hogy a lehető legjobbat adjam a csapatnak.”

– utalt, az előző idényét szinte teljesen hazavágó sérülésére.