Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: A szurkolók már nem bíznak Zidane-ban?

Úgy tűnik, ha Zinedine Zidane mint mondta, nem élte meg katasztrófaként csapata kiesését a spanyol Szuperkupa elődöntőjében, a drukkerek egy része egészen másképp vélekedik erről.

Történt ugyanis, hogy a napokban a Marca című madridi lap szavazásra buzdította a blancók szimpatizánsait, akik az alábbi kérdésekre válaszolhattak:

  1. Ki a hibás Szuperkupa-búcsú következtében?
  2. Ki jöhet ki a legrosszabbul a Bilbao elleni vereségből?
  3. Mely játékost hiányolták a pályáról?
  4. Zidane napja meg vannak számlálva a csapat élén?

Az első kérdésben úgy tűnik nem igazán értettek egyet a drukkerek sem, hiszen a két leghangsúlyosabb válasz Zinedine Zidaen (28%) és a madridisták szerint gyengén teljesítő játékosai (30%) lett.

A másodiknál már Zidane “nyert”, aki a szavazatok jelentős részét, 53%-át kapta.

Harmadjára kiderült, hogy a szurkolók 40%-a szerint a Bilbao ellen pályára lépőknek kellett volna kivívnia a továbbjutást, míg 45%-a a voksolóknak azért Martin Ödegaardot hiányolt (ezúttal is) a csapatból.

Végül, de nem utolsó sorban pedig sokan már az edzőváltásra is készülnek, hiszen 72% arra szavazott, hogy Zidane napjai meg vannak számlálva a csapat vezetőedzőjeként.

 

Mit is tehetnénk még hozzá?! – Kezdhet aggódni Zidane?