Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A spanyol Szuperkupa döntőjét követően az FC Barcelona trénere nem mehetett el szó nélkül Lionel Messi kiállítása mellett – Nem is tett így!
Mint ismert, a Barca klasszisának finoman szólva sem sikerült a visszatérése egy vesztes meccsen, piros lappal. Utóbbi miatt még akár nagy gondba is kerülhet Messi, aki szó szerint leütötte Asier Villalibrét.
Vélhetően sokan a mai napig értetlenül állunk a Messitől szokatlan agresszió előtt, nem úgy mint Ronald Koeman.
“Meg tudom érteni azt, amit Messi csinált!” – Fogalmazott az ominózus eset kapcsán a Barca trénere a lefújást követő értékelésében.
“Megszámolni sem tudom, hányszor szabálytalankodtak ellene! Nem könnyű elviselni azt, amikor folyamatosan próbálnak faultolni, olykor még ok nélkül is, neked pedig csak egy szándékot van, tovább menni a labdával. Elsőre normális reakciónak gondolom, de meg kell néznem újra az esetet.” – Folytatta Koeman, aki pontosított is, mondván nyolc szabálytalanságot számolt Messivel szemben, aki mint tudjuk, sérülésből tért vissza.
Koeman szerint viszont utóbbi tény nem befolyásolt semmit, így azt sem, hogy Messi kényesebb lett volna a szabálytalanságokra.
“Leo régóta futballozik a legmagasabb szinten. Mindent tud a futballról, és annak környezetéről is. Nem hinném, hogy érhetik még meglepetések. A döntőben mindenképpen játszani akart, de nem volt frusztráltabb a kelleténél. Mint mindig, igyekezett a legjobbját nyújtani.” – Kommentálta a Spanyolországban nagy port kavaró esetet a holland szakember.
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..