Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: idegenbeli győzelemmel kapaszkodott BL-helyre a Sevilla – videóval

Keddtől csütörtökig rendezik meg a spanyol bajnokság (La Liga) aktuális, 19. fordulójának hátralévő találkozóit a két korábban már lejátszott mérkőzést követően…

A Sevilla a papírformának megfelelően, ám rendkívül szoros körülmények között aratott kedd este 2-1-es idegenbeli sikert a Deportivo Alavés vendégeként. Julen Lopetegui együttese mindössze három perc alatt megszerezte a vezetést, amikor az andalúziai csapat marokkói gólfelelőse, Youssef En Nesyri idénybeli kilencedik találatát szerezte közvetlen közelről a veterán Navas bejátszásából. A hazaiak nem adták könnyen a bőrüket, és tíz perc alatt máris válaszoltak Edgar Mendez közeli fejesgóljával. Az esélyesebb Sevilla az első félóra végén vette vissza ismét az előnyt, amikor Suso jobbról befelé húzva jó 25 méterről ragasztott védhetetlen bombagólt Pacheco kapujába. A vendégek bár biztosan őrizték egygólos vezetésüket, a második félidőben a vitóriaiak mindent megtettek az egyenlítés érdekében, és számtalan lehetőséget dolgoztak ki, melyek azonban rendszerint kihasználatlanul maradtak. Az utolsó percben büntetőből egyenlíthettek volna, azonban Joselu felejthetően helyezett kísérletét Bono hárította.

Ezáltal a Sevilla mindhárom pontot elvitte a Mendizorrotzából és a negyedik helyre kapaszkodott fel a tabellán a Villarreal elé, miközben az Alavésnek egyelőre az edzőváltás sem segített, sorozatbeli harmadik vereségét szenvedte el.

Deportivo Alavés – Sevilla 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Mendez (12.), ill. En Nesyiri (3.), Suso (30.)

 

A 19. forduló eddigi eredményei

Barcelona – Real Sociedad 2-1
Real Madrid – Athletic Club 3-1
Real Valladolid – Elche 2-2
Cádiz – Levante 2-2
Deportivo Alavés – Sevilla 1-2

A 19. forduló további programja

Szerda:
19:00 Getafe – Huesca (Tv: Spíler2)
21:00 Real Betis – Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21:30 Villarreal – Granada (Tv: Spíler2)

Csütörtök:
19:00 Valencia – Osasuna (Tv: Spíler2)
21:30 Eibar – Atlético Madrid (Tv: Spíler2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye