Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: Könnyed idegenbeli sikert aratott a Besiktas!

A török bajnokság (Süper Lig) 20. fordulójának csütörtöki játéknapján a Besiktas a Karagümrük otthonába látogatott. A vendégek az első játékrészben még megszenvedtek a hazaiak védekezésével, de végül sima győzelmet arattak.

A Galatasaray elleni rangadó megnyerése után a kiváló formában lévő Besiktas gárdája a középmezőnyt erősítő Karagümrükhöz látogatott. Az idei szezonra alaposan megerősített hazaiak már az első játékrészben saját kapujuk elé szorultak, ám a Besiktas sokáig nem tudta feltörni a védelmüket. A 44. percben aztán megtört a jég és Aboubakar góljának köszönhetően előnnyel vonulhatott a szünetre a listavezető. A második játékrészben már a kissé kinyílni kényszerülő védelmen könnyebben átjutottak a vendégek és ezt ki is tudták használni. Az 50. minutumban Mensah duplázta meg a Besiktas előnyét, majd 15 perccel később Larin már 3 gólra növelte a két csapat közti különbséget, ezzel eldöntve a találkozót. A vendégek még ekkor sem álltak le, a 70. percben Mensah saját maga 2., csapata 4. gólját szerezte. A végeredményt Borini állította be, aki büntetőből volt eredményes, ezzel némileg kozmetikázva az eredményen. Összességében a Besiktas a legutóbbi 8 bajnokiján már a 7. győzelmét aratta, és átmenetileg ismét meglépett 3 pontra legfőbb üldözőjétől, a Fenerbahcétól.

Karagümrük – Besiktas 1-4 (0-1)
Gólszerzők: Borini (78. – büntető) ill. Aboubakar (44.), Mensah (50., 70.), Larin (66.)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: