Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy korábbi aranylabdás rajong Cristiano Ronaldoért

Pályafutása legnagyobb részét a francia és az olasz bajnokságban húzta le az 1995-ös év aranylabdása, George Weah. Az egykori libériai támadó a Gazzetta dello Sprtnak nyilatkozott a minap.

George Weah az afrikai kontinens egyetlen aranylabdása. A 90-es évek Milanjanak pedig az egyik legemlékezetesebb játékosa. A libériai csillag akadémiát irányít és politizál manapság, de van ideje és rálátása napjaink labdarúgására. A kétszeres olasz bajnok pedig őszinte csodálattal nyilatkozott egy másik aranylabdásról, Cristiano Ronaldoról:

„A portugál a legjobb tanúbizonysága annak, hogy a munkának és a szenvedélynek köszönhetően hogyan lehet papíron elképzelhetetlen célokat elérni. Rajongom érte, mert nem vesztette el az alázatát, és minden megszerzett, amit csak lehet.”.

Weah a Juventus edzőjéről, Andrea Pirloról is nagyon szépen beszélt:

„Úgy gondolom, hogy az általa irányított játékosai ugyanazt láthatják benne, mint amikor játszott. Olyan tehetség, aki képes gondolkodni és mások számára elérhetetlen dolgokat elérni. Mindig is azt gondoltam, hogy ez lesz a feladata.”

– kapta a dicséretet, a Juventus nyáron kinevezett vezetőedzője.