Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mégis a folytatásra hajlik az argentin klasszis

Ugyan néhány hónappal ezelőtt a visszavonulásáról beszélt, mostanság egyre inkább úgy tűnik, hogy egy darabig még a pályán láthatjuk az argentin Boca Juniors ikonikus játékosát…

 

Azok után, hogy Carlos Tévez múlt novemberben kijelentette, hogy az aktuális Libertadores-kupa-idény végeztével visszavonul a labdarúgástól, miután a Boca Juniors csapata fájó vereséget szenvedett a sorozat elődöntőjében, most mégis úgy tűnik, hogy folytatni szeretné karrierjét. Az argentin sajtó úgy véli, hogy a 36 éves klasszis semmiképp nem szeretné egy ilyen rossz élménnyel a háta mögött lezárni pályafutását, és mindkét fél kölcsönösen nyitott a folytatása felé.

A 36 esztendős “Apacs” becenévre hallgató csatár karrierje során harmadik megszakításban erősíti nevelőegyesületét, az őt annak idején felfedező “genovai” együttest, mellyel az elmúlt hétvégén megnyerték a Copa Diego Armando Maradonát. Tévez még veteránként is a Boca hadvezére és egyik leghasznosabb játékosa, hiszen a 2020-as csonka klubidényt öt találattal zárta. Ezt megelőzően 2019-ben a River Plate elleni LK-elődöntő jelentette a végállomást a nemzetközi porondon, viszont Tévez 17 bajnokin 9 góllal járult hozzá, hogy a 2020 márciusában megrendezett utolsó fordulóban a Boca megelőzte az ősi riválist és újra argentin bajnok legyen.

Tévez fénykorában európai kalandozása alkalmával a West Ham United, a Manchester United, a Manchester City és a Juventus csapatait szolgálta, legutóbb 2018-ban tért vissza nevelőegyesületéhez.