Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa Diego Maradona: tizenegyesekkel a Boca lett a bajnok – videóval

A Libertadores-kupa elődöntőjéből való fájó kiesés után a Boca Juniors együttese vasárnap hazai porondon, a Copa Diego Armando Maradona döntőjében készült a javításra a Banfield ellen…

 

A Boca Juniors csapata drámai küzdelemben, tizenegyesekkel nyerte meg a Banfield ellen a 2020-as klasszikus bajnoki kiírás helyett megrendezésre kerülő Copa Diego Armando fináléját, és lett a sorozat történetének első győztese. A San Juánban játszott döntő első 45 percében mindkét csapat csak elpuskázott helyzetekig jutott, majd a második játékrész derekánál az egyre inkább állandósuló Boca-fölény közben Edwin Cardona balról befelé húzva a tizenhatos előteréből ragasztott óriási gólt az ellenfél kapujába. A Banfield próbálkozott az egyenlítésért, de nem tűnt, hogy erőfeszítései sikerrel járhatnak, mígnem a 87. percben a “genovaiak” tíz emberre fogyatkoztak Mas második sárga lapját követően. A hajrát így emberelőnyben alaposan megnyomták a zöld-fehérek, és az utolsó utáni pillanatban a korábbi River-hátvéd, Luciano Lollo közeli fejesével ki tudták egyenlíteni a találkozó állását. A lefújás után azonnal büntetőpárbajt rendeztek, melyben a Bocától senki nem hibázott, a Banfield részéről viszont a harmadik párban Jorge Rodriguez felső lécre bombázott, így a korábban a 2019-2020-as bajnokságot is megnyerő Boca Juniors hódította el a trófeát.

Ezzel eldőlt, hogy a Banfield nem jutott ki a nemzetközi porondra, míg a Boca kvalifikálta magát a Libertadores-kupa főtáblájára a River Plate, a Racing Club, az Argentinos Juniors, a Vélez Sarsfield, illetve a Defensa-Lanús Copa Sudamericana-döntő győztese mellett, míg a San Lorenzo selejtezőt játszhat.

Eközben a második számú kiírásban az idei finálé vesztese mellett a Newell’s Old Boys, a Talleres Córdoba, a Rosário Central, az Arsenal Sarandí és az Independiente méretteti meg magát.

Banfield – Boca Juniors 1-1 (0-0) – büntetőkkel: 3-5
Gólszerzők: Lollo (90+6.), ill. Cardona (64.)
Kiállítva:ill. Mas (87.)

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!