Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: hosszabbított veteránjával Beckham csapata – HIVATALOS

A közelmúltban ismert angol vezetőedzőt kinevező Inter Miami csapata újabb fontos tranzakciót hajtott végre a közelgő MLS-szezonrajt előtt…

 

Az Inter Miami együttese a csütörtöki napon erősítette meg, hogy a 2021-es szezonra is meghosszabbította a múlt szezon hajrájában igazolt veterán Federico Higuaín szerződését, aki így továbbra is együtt játszhat öccsével, Gonzalo Higuaínnal.

A 36 éves irányító már 2012 óta játszik az MLS-ben, 221 mérkőzésen 60 gólt szerzett és 68 gólpasszt adott. Annak idején Columbus Crew-ban mutatkozott be, és nyolc idényt ott is töltött, mielőtt az idén a DC Unitedhez szerződött. Pályafutása során korábban számtalan argentin csapat mellett Törökországban és Mexikóban is futballozott.

A David Beckham által alapított Inter Miami csapata története első MLS-szezonjában a 19 csapatos keleti konferencia tizedik helyén végzett, azonban ennél nem titkoltan erősebb szereplésre készülnek a második évben, így Phil Neville vezetőedző kedvében járva minél inkább igyekeznek megerősíteni játékoskeretüket az április 3-i szezonrajtig.