Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: bajnokságon belülről szerződtetnének kapust – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint a Nerazzuri jelenlegi kapusának utódját keresi, aki már idős kora miatt az utolsó szezonjait húzza le a Kék-feketéknél. 


Az Inter első számú hálóőre, Samir Handanovic már 36 esztendős, így meglehet, hogy ez az utolsó szezonja az olasz gigásznál. A helyére pedig már meg is van a kiszemelt, az Udinese kapusa, Juan Musso, aki nyáron érkezhet a Kék-feketékhez.

Az argentin portás rengeteget fejlődött a Bianconeri színeiben, amióta a klubhoz érkezett, ráadásul már ismeri is a Serie A közegét, ennek következtében esett rá a Nerazzurri megfigyelőinek és szakmai stábjának a választása.

A 25 éves kapus jelenlegi értékét 20 millió euróra becsülik, az Inter pedig nagyjából ennyiért meg is szerezheti. A klub rutinos kapuvédője, Handanovic már erősen fontolgatja, hogy befejezi pályafutását, ezért kezdte el keresni jövőbeli utódját az olasz gigász.

Musso 2018-ban csatlakozott az Udinese csapatához, azóta 86 alkalommal védhette a Bianconerik kapuját, ezekből 25 mérkőzést sikerült lehoznia kapott gól nélkül a fiatal hálóőrnek és összesen 114 alkalommal kapitulált az olasz gárda színeiben.