Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Skócia: újabb zakó, lemondhat a bajnoki címről a Celtic

A skót bajnokság (Premiership) aktuális, 25. fordulójának mérkőzései közt szombat délután a közelmúltban több sebből vérző címvédő Celtic gárdája egy korábbról elhalasztott találkozót pótolt…

Hatalmas meglepetésre a Celtic azonban ahelyett, hogy a meccspótlással feljebb zárkózott volna a már így is utcahosszal vezető Rangersre, hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyért hajtó St. Mirrentől. A találkozó mindhárom találata az első játékrészben született. A vendégek először az egymás után két bajnokin eredményes angol Kristian Dennis jóvoltából ragadták magukhoz az előnyt, majd a Celtic leginkább felkapott játékosa, Odsonne Edouard ugyan egalizálni tudott, de mindössze öt percig volt egyenlő az állás, mert az idényben először betaláló török balszélső Ilkay Durmus újra a St. Mirrent juttatta előnyhöz. A második félidőben hiába borult fel a pálya, Neil Lennon fiai képtelenek voltak érdemi lehetőségeket kialakítani, így az egyenlítés is elmaradt, így szégyen szemre a zöld-fehérek újabb vereséget szenvedtek.

A veretlen Rangers 23 (!) ponttal előzi meg a náluk csak két meccsel kevesebbet játszó Celtic gárdáját, így az évad hátralévő részében lassan valami elképesztő csodának kéne történnie, hogy egyáltalán szorossá váljon még kettejük közt a versenyfutás.

Celtic – St. Mirren 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Edouard (32.), ill. Dennis (18.), Durmus (37.)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye