Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tündérmese és horror a Hidegkuti Stadionban

Két döntetlen után érkezett a találkozóra a két csapat, de nagy különbség volt a két döntetlen között. Az MTK a Budafokon hagyott pontokat, míg a Puskás a Fraditól lopott pontokat. 

MTK – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
Helyszín: Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion Vezette: Erdős J.
Gólszerzők:ill. Géresi (90.+6)

Az első félidőben egyik csapat sem tudott betalálni. Lehetősége mindkét gárdának volt, főleg a vendég Puskásnak, azonban befejezésnél mindkét oldalt voltak gondok.

A második félidőben csak a Puskás előtt adódtak helyzetek. Az MTK kapusa Mijatovic egy ütközés után megsérült és Somodi Bencének kellett beállnia. A 32 éves kapus majdnem 7 éve védett legutóbb az NB I-ben, akkor még a Puskás Akadémia játékosaként. Ráadásul a mérkőzés hajrájára emberhátrányba került az MTK Pintér Ádám sérülése után, mivel addigra Michael Boris kihasználta az összes cserelehetőségét.
Ezután még jobban rákapcsolt az Puskás, azonban gólt így sem sikerült gólt szereznie. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a Fehérvártól a napokban kölcsön vett Géresi Krisztián győztesgólt szerzett. Géresi hosszú sérülése után, az előző szezonban tért vissza és 2017. november 18. után szerzett újra gólt az NB I-ben.

 

A bajnokság állása

A góllövőlista élmezőnye