Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Messi reagált arra, hogy nyilvánosságra került szerződésének tartalma

Ahogy arról mi is részletesen beszámoltunk, nyilvánosságra került Lionel Messi szerződésének tartalma, amit 2017-ben írt alá a Barcelonánál. A kontraktusban állítólag igen kemény számok vannak a fizetését illetően, amit a spanyol El Mundo dokumentumokkal is alá tud támasztani. Lionel Messi most reagált a hírekre.

Az El Mundo kutatása szerint Lionel Messi 2017 novemberében aláírt szerződésében abban állapodott meg a Barcelonával és Josep Maria Bartomeu korábbi klubelnökkel, hogy négy év alatt, egészen 2021 nyaráig összességében több mint 555 millió eurót fog keresni az argentin támadó. A lap állítja, hogy hivatalos okirattal is tudja bizonyítani az igazát. 

A katalán RAC1 rádióadó információi szerint a hír nyilvánosságra kerülése után Messi nagyon dühös lett, és bár se nem cáfolta, se nem ismerte be, hogy ekkora összeg szerepel a szerződésében, viszont jogi lépéseket fog tenni az El Mundóval szemben, és ezt a Barcelona is támogatja. Más spanyol sajtóhírek szerint ráadásul az argentin fenyegetőzésbe kezdett, miszerint ha a lap még több információt szivárogtat ki a kontraktusából, vagy netán valamit a családjával kapcsolatban, akkor bejelenti, hogy távozni fog a Barcelonából. 

Nemrégiben az is napvilágra került, hogy hatalmas adóssága van a katalán klubnak. Messi fizetése bár közvetlenül nem hatott erre, de részben ez, és más játékosok bérköltségei, és ebből kifolyólag Bartomeu esztelen költekezése viszont hozzásegítette a Barcelonát a csődközeli állapothoz. Az El Mundo szerint ráadásul a klub már 500 millió eurót átutalt Messinek.