Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Egy megpattanó lövéssel nyert a Bayern a Hertha otthonában! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 20. fordulójának nyitómeccsén a Dárdai Pál vezette Hertha Berlin a Bayern Münchent fogadta. A mérkőzést végül egy megpattanó lövés döntötte el a listavezető javára, akik a végén majdnem ráfáztak arra, hogy nem ma voltak a legélesebbek.

A hétfőn már a klubvilágbajnokságon szereplő Bayern Münchenre ezúttal péntek este, szakadó hóesésben várt a Hertha Berlin elleni mérkőzés. A hazaiaknál a két új igazolás, Sami Khedira és Radonjic a padon foglalt helyet. A mérkőzést nagyon pörgősen kezdték a felek, a 3. percben Lukebakio került ziccerbe, de Neuer fogni tudta a lövését. Két minutummal később Sané előtt is komoly lehetőség adódott, de Jarstein is bravúrt mutatott be. A 11. percben aztán Sané megnyerte a Jarstein elleni párbajt, ami egy büntetőt ért, mivel a norvég kapus csak a támadó lábát érte el. A tizenegyest Lewandowski végezte el, Jarstein azonban javítani tudta a hibáját! A Bayern fölényét a 21. percig bírta el a Hertha, ekkor Coman lövése Stark lábán pattant meg úgy, hogy Jarstein keze és a felsőléc között utat talált a hálóba, 0-1! A félidő előtt még két nagy lehetőség adódott. Előbb Lukebakio szabadrúgása jutott át majdnem Neueren a csúszós körülmények miatt, majd kicsit később a német kapus indításából volt majdnem eredményes, akinek a fejese elkerülte a Hertha kapuját.

A második játékrészben javultak a körülmények, ennek ellenére a helyzetek száma alaposan lecsökkent. A Bayern ugyan némileg fölényben futballozott, de komoly helyzeteket nem tudtak kidolgozni, míg a Hertha többször is eljutott a bajorok kapujának előteréig, de rendre hiba csúszott az utolsó passzokba. A 89. percben aztán hatalmas lehetőséget hagyott ki a Hertha. Cunha vezethette rá a labdát Neuerre, de a kapu mellé helyezte a labdát, így nem jött össze az egyenlítés. A Bayern így egy győzelemmel hangolt a klubvilágbajnokságra, ahol hétfő este lépnek majd pályára.

Hertha Berlin – Bayern München 0-1 (0-1)
Helyszín:
Olympiastadion Vezette: Robert Schröder
Gólszerző:-
ill. Coman (21.)
Sárga lapok:
Darida (41.), Khedira (90+3.) ill. Pavard (31.)
Kiállítás: – ill. –

Hertha Berlin: Jarstein – Mittelstadt, Torunarigha (Alderete 46.), Stark, Pekarik – Tousart, Ascacibar (Leckie 81.), Cunha, Darida (Guendouzi 56.), Lukebakio (Khedira 81.) – Piatek (Radonjic 63.) Vezetőedző: Dárdai Pál

Bayern München: Neuer – Pavard, Süle, Alaba, Hernandez – Kimmich, Müller, Gnabry (Tolisso 73.), Coman (Choupo-Moting 86.), Sané (Costa 73.) – Lewandowski Vezetőedző: Hans Flick

A mérkőzés összefoglalója:
A 20. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Hertha Berlin 0-1 Bayern München 

Szombat:
15:30 Augsburg – Wolfsburg
15:30 Freiburg – Borussia Dortmund
15:30 Bayer Leverkusen – Stuttgart
15:30 Mainz – Union Berlin
15:30 Schalke – RB Leipzig (Tv: Sport 2)
18:30 Mönchengladbach – Köln (Tv: Sport 2)

Vasárnap:
15:30 Hoffenheim – Frankfurt (Tv: Sport 2)
18:00 Bielefeld – Werder Bremen (Tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: