Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: védelmi hibák a Lipcsénél, simán nyert a Pool a Puskásban – videóval

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján a vendég Liverpool 2–0-ás győzelmet aratott a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig ellen a Puskás Arénában.

Az összecsapás első komolyabb lehetőségére mindössze az 5. percig kellett várni: ekkor a lipcseiek spanyol válogatott támadója, Dani Olmo fejelt a kapufára. A folytatás viszonylag eseménytelenül zajlott, egészen Andy Robertson távoli lövéséig, ami átszállt a visszafutó hazai kapus, Gulácsi Péter felett, a kaput pedig csak kevéssel kerülte el. A németek egyik legveszélyesebb játékosa, a balhátvéd Angelino volt, aki a beadásaival és a letámadásával többször is zavarba hozta a liverpooli védelmet. A első játékrész ennek ellenére gól nélküli döntetlennel ért véget.

A fordulást követően a Vörösök viszonylag hamar kétgólos előnyre tettek szert: előbb Mohamed Salah volt eredményes Marcel Sabitzer óriási hibája után, majd Sadio Mané talált be, szintén védelmi bizonytalanság után – az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a vezető gólt megelőzően a vendégek hálóőre. Alisson nagyot védett Christopher Nkunku helyzeténél. A meccs hátralévő részében a Leipzig ment előre a szépítésért, ami a visszavágóra nézve is kulcsfontosságú lett volna, ám végül maradt a kétgólos különbség.

RB Leipzig – Liverpool FC 0–2 (0-0)
Gólszerzők: Salah (53.), Mané (58.)

Gulácsi – Mukiele (Orbán), Klostermann, Upamecano, Angelino – Sabitzer, Haidara (Poulsen), Kampl (Hwang) – Nkunku, Olmo, Adams.

Alisson – Alexander-Arnold, Kabak, Henderson, Robertson – Thiago (Oxlade-Chamberlain), Wijnaldum, Jones – Salah (N. Williams), Firmino (Shaqiri), Mané.

A találkozó videós összefoglalója: