Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: “egy győzelem nem old meg minden problémát…”

A Liverpool csapata 2-0-s győzelmet aratott az RB Leipzig ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Puskás Arénában, mely révén kényelmes helyzetből várhatja majd a hazai visszavágót…

A mérkőzés előtt bizakodó Jürgen Klopp a budapesti találkozó utáni sajtótájékoztatón boldogan, de két lábbal a földön maradva értékelte a mérkőzést és a Liverpool aktuális helyzetét:

“Mindkét csapat szervezetten futballozott, próbált minél több problémát okozni az ellenfélnek, de játékban az ellenfél fölé nőttünk. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, a hozzáállásukkal, nagyon jól futballoztak. Az sem jelentett problémát, hogy egy nappal kevesebbet készülhettünk a meccsre. Ozan Kabak és Jordan Henderson is helytállt a védelem közepén. Elismerem, az ellenfélnek akadt két-három helyzete, de ezen a szinten, ilyen kvalitású csapatokkal szemben ez elkerülhetetlen. Ráadásul mivel kapott gól nélkül hoztuk le a meccset a kapusunk, Alisson is jót alszik majd a hazafelé tartó úton.

Ezzel együtt nem gondolhatjuk, hogy egyetlen győzelemtől máris minden problémánk megoldódott. Az eredménynél is fontosabb, hogy jó futballal nyertük meg a meccset. Tudom, hogy az utóbbi hetek eredményei után senkit sem vigasztalt, hogy próbáltunk hűek maradni a saját stílusunkhoz, de számomra fontos volt. Szerencsére most a jó futball kiváló eredménnyel párosult. Keményen dolgoztunk, csapat- és egyéni szinten is kiváló teljesítményeket láttam, pedig bizonyára sokan gondolták azt, hogy elcsúszunk a Leipzig ellen. Ezt nem rosszindulatból mondom, a Leipzig ereje és az utóbbi hetek eredményei alapján ennek valóban volt alapja. A lipcsei együttes valóban kemény ellenfél, de az első meccsen sikerrel vettük az akadályt.”

Az 53 éves német menedzser emellett még a vendéglátást is megköszönte Budapestnek: “nagyszerű stadionban játszottunk, belülről kicsit az Atlético Madrid arénájára emlékeztetett. A gyepszőnyeg kifogástalan volt, biztos vagyok benne, hogy a telt házas meccseken félelmetes hangulat uralkodik majd ebben az arénában. És ez nem kötelező udvariasság, ha kikaptunk volna, ugyanezt mondanám a stadionról.”