Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pogba testvére ismét új csapatot talált magának – HIVATALOS

A jelenleg sérüléssel bajlódó Paul Pogba vándormadár testvére szokásához híven ismét váltásra adta a fejét, stílusosan az új év, új csapat elvet követve…

Paul Pogba szabadon igazolható bátyja, Mathias Pogba a minap szlovén élvonalbeli Tabor Sezana gárdájához szerződött, amely 2009 óta tartó profi pályafutása során már a tizenkettedik különböző csapat lesz számára.

A 30 esztendős guineai válogatott csatár mostanság a francia és a spanyol alacsonyabb osztályokban sem találta meg a helyét. Mathias számára számos országban próbálta már ki magát, legutóbb Spanyolországban szerepelt a Racing Murcia együttesében, utánpótlás korában pedig 2007 és 2009 között megfordult a Celta Vigo alkalmazásában is, azt követően többek közt Angliában, Skóciában, Olaszországban és Hollandiában szerepelt.

A három Pogba-fivér közül Mathias ikertestvére, Florentin Pogba a francia másodosztályú Sochaux együttesében játszik, míg a hármójuk közül a legnagyobb karriert befutó Paul 2016 óta áll ismét a Manchester United alkalmazásában, ám távozása azóta is rendszeresen téma a világsajtóban.

A korábban a világbajnok Mauro Camoranesi által is irányított Tabor Sezana együttese 21 forduló után a hetedik helyen áll a szlovén első osztályú bajnokságban.